Bemutatkozás

Urbán-Reisz Petra1982-ben Budapesten születtem, és itt is nőttem fel, majd 2005-ben Fótra költöztem. Általános iskolai éveimet a kispesti Berzsenyi Dániel Általános Iskolában töltöttem, a középiskolai tanulmányaimat pedig a Kispesti Deák Ferenc Gimnáziumban, biológiai tagozaton folytattam. 2004-ben a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai karán diplomás ápolóként végeztem. Ezt követően – már munka mellett – geriátriai szakápolói, majd mentálhigiénés asszisztensi képesítést is megszereztem.

 

Főiskolai tanulmányaim mellett ápolóként kezdtem dolgozni, amelyet a diploma megszerzése után is folytattam, valamint ezzel párhuzamosan a Dr. INFO egészségügyi tájékoztató rendszer diszpécsereként is dolgoztam. 2005-től intézményvezető ápolói munkakörben tevékenykedtem egy nem állami fenntartási idősotthon hálózatnál, majd ezt követően 2009-től ugyancsak egy magán oktatási tevékenységet végző cégnél lettem szakképzés vezető.

 

Jelenlegi munkahelyemen, a LEM-TRÉNER Oktatási Szolgáltató Kft-nél 2011. óta dolgozom, mint képzésvezető, és mint felnőttképzési szakértő. Mindennapi tevékenységem során pontszerző továbbképzések szervezésével, adminisztrációs feladatok ellátásával, a különféle ellenőrzésekhez szükséges dokumentumok előkészítésével, OKJ-s képzések vezetésével, minősítési eljárások előkészítésével, hazai és Európai Uniós forrásból támogatott pályázatok előkészítésével, és lebonyolításával foglalkozom. Felnőttképzési szakértőként közreműködöm a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal hatósági engedélyezési eljárásaiban, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához benyújtott felnőttképzési szakmai programkövetelmény javaslatok szakmai véleményezésében, engedélyezésében.